You are not allowed to view shoutbox.

A NAGY PERPÉ - Azaz éljen a kitelep

Szentiván éjszakáján, ami idén szerencsésen szombatra esik, egy nagy éteri találkozót szervez az idén egy évtizedes Hotel Alfa Radio Club. 2014.06.21-én szeretnénk minden klubtagot megmozgatni, hogy a hozzá legközelebb található hegyre felmásszon és ezen az éjszakán onnan rádiózzon.

Kitelepülni nagyon jó és érdemes, mert természetben vagy, csendes, zajmentes környezetben rádiózhatsz, sokkal messzebb szólsz el és sokkal távolabbról vehetsz jeleket. A NAGY PERPÉ rendezvénynek az a célja, hogy ne legyen sikertelen a kitelepülésed, biztosan legyen ellenállomásod az éterben. Június 21-én 15 órától éjfélig érdemes az éterben keresni egymást, azaz az ország bármely magaslatáról megszólaló HARC tagokat.

FIGYELEM EZ NEM VERSENY!

Ez egy nagy buli, ahol egymást segíthetjük abban, hogy minél több összeköttetést hozhassunk létre 11 méteren. Ezért is szerveztük az akciót az esti órákra, hogy a napközben felállított antennát és állomást az esti, ionoszférikus terjedéstől már kevésbé terhelt időszakban is tesztelhessétek. 

Az alföldiek is települjenek ki! Számos korábbi kísérlet igazolja, hogy a víztornyokra engedéllyel feljutó, vagy magas toronyházak tetejéről rádiózó HARC tagok is tudtak szép troposzférikus DX-eket összehozni, ha előre meghirdették aktivációjukat. Egy ilyen DX napon pedig számukra is biztos a siker.

Persze érdemes előre tervezni, kivenni egy hegyi turistaház, vagy vadászház egy-egy szobáját és Szent Iván éjszakáján csatlakozni a nagy éteri körhöz. 

Ha biztosra vehető, hogy kitelepülsz, akkor ird meg a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre, hogy pontosan honnan, milyen felszereléssel, milyen kimenő teljesítménnyel és milyen antennával fogsz belépni az éterbe. Az is fontos, hogy jelezd, melyik frekin szeretnél dolgozni. Ha sikerül szélessávú antennát magaddal vinned, célszerű elkerülni a 27.555 MHz és környékét, ezért ezt az aktivációt az alsó sávon fogjuk lebonyolítani. 

Részleteket ezzel kapcsolatban később közlünk majd.

Joomla templates by a4joomla