You are not allowed to view shoutbox.

Boldog Újévet HARC-osok!

Reméljük terjedésben és aktivációkban gazdag lesz 2014, amely évben klubunk 10 éves születésnapját is megünnepeljük. Aki szeretne ebben az ünneplésben részt venni, ötletekkel már most bombázhatjátok a HARC levlistáit, fórumait, facebook oldalát. Egy 109HA/HB10 aktivációt mindenképpen szeretnénk indítani, de más kezdeményezéseknek, ötleteknek is örülünk. 

 

A legfontosabb azonban az, hogy minél többen rádiózzatok a jubileumi évben, élvezzétek az éter varázsát, valamint építsétek közösségünket találkozókon, összejöveteleken. Közös akarattal elérhetjük, hogy jövőre még több izgalmas kitelepülés, aktiváció, verseny tegye változatosabbá életünket, bízom abban, hogy a Ti közreműködésetekkel egy szép jubileumi évet zárunk egy év múlva.

Jelentősebb változások nem lesznek a HARC életében. Két apróbb módosítást azonban bevezethetünk 2014-től. Az egyik jelenleg még szavazás alatt áll. Ha a HARC HQ úgy dönt, akkor szabálytalanná válik az egy hétnél öregebb logok bevitele az online log rendszerébe. Ezt a funkciót alapvetően aktivációk részére találtuk ki, de sajnos általánossá vált, hogy többen az év végére eltettek tartalék logokat, ezzel megtévesztve versenytársaikat, megnehezítve a logok hitelességének ellenőrzését és elvonva a clustertől az azonnali értékes információk közlését. 

Mivel ez eddig nem volt szabálytalan, akik ezekkel a módszerekkel éltek, utólagos büntetésre nem számíthatnak, de fontos tudni, hogy jövőre már szabálytalannak minősül majd a logok bespájzolása.

Egy régi szabályon pedig enyhítettünk. A jövőben azok az operátorok, akik bár korábban 4 jegyű suffix-szal regisztráltak, de időközben megtanultak angolul és szép eredményeket mutatnak fel nemzetközi DX terén, valamint maguk kérik, hívójelük megváltoztatását, naptári év végén háromjegyű azonosítót kérhetnek és kaphatnak. Az első két ilyen operátor 109HA1652 Miklós és 109HA1301 Csaba lesz. Ők január 1-jétől a 610-es és a 447-es suffix-szel rádióznak majd, reméljük további szép sikerekkel. 

Ha esetleg valaki közületek még szeretne ilyen módosítást kérni és úgy érzi jogosult rá, gyorsan írjon a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!

Végül újra és újra kívánok Terjedésben Gazdag Boldog Újévet minden HARC-osnak!

109HA182 - Silvius

Joomla templates by a4joomla