Sirio Tornado 27 Teszt

Kategória: ANTENNA
Megjelent: 2012. július 23. hétfő, 08:15
Írta: Acsi
Találatok: 7422

Már górcső alá vettem a Boomeráng 27-et, ami rendkívül kellemes csalódást okozott korábban, és megkapta a magáét már a Sirio GPE27-es modellje is, így elérkezettnek látom az időt, hogy tapasztalatokkal felvértezve írjak pár sort az új Sirio üdvöskéről.

Történt vala, hogy a sors otromba humora által sikerült kényszerből új antenna után nézni. Az előző gyengeségein okolva a kritérium a minimum tartós vízhatlanság és a 5/8-ad lambda hullámhossz nem voltak túlzóak. Főként új antennában gondolkodva kapásból kiestek a régi "jól bevált" penetrátor illetve utódai, így a választás a markáns megjelenésű Sirio Tornado 27-re esett.

Már a képeken is szembetűnő kialakítás döntő fontosságú volt a vásárlás előtt, melyben a technikai adati csak megerősítettek. Valószínű tudhatta a Sirio, hogy vaj van a füle mögött a vízállóság terén, ezért is rukkolhatott elő a GPE illetve a GPS sorozatú antennák után ezzel a masszív darabbal, melyet kimondottan a vízhatlanságával promotáltak. A DND telekom centernél közel 18.000 forintos áron megvásárolható eszköz az utolsó forintját is megéri, de ne szaladjunk ennyire előre.

A megrendelést követő néhány napon belül megérkező eszköz nem okozott csalódást, mi több elképesztett az antenna hosszabbítótekercsének méretei. Ha belegondolok, hogy anno a GPE27-re írták az 1kW PEP teljesítményt (amit később szerényen 400/600W-ra módosítottak) az 1kW/3kW-os érték inkább hihető ez esetben. A két tekercs átmérője közt 6-7 milliméteres különbség van a Tornado javára. Az SO 239-es aljat a tekercsre közvetlen kapcsolódik, így a meleg ér vízmentessége biztosítva van. Hogy a fémárnyékolás és a csatlakozó se essen a víz áldozatává egy viszonylag vastag műanyag sapka gondoskodik. Fontos még megjegyezni, hogy a tekercs nem fixen rögzített, így annak menetszáma csökkenthető vagy növelhető a felhasználni kívánt frekvencia függvényében. Ez egy piros pont az olaszokanak, mert optimalizálható 24,5 illetve 28 Mhz-s felhasználásra is.

Rögzítése eltér az eddig megszokottaktól és két csőbilincs kell a felfogatáshoz, ami egy kicsit kellemetlen, ha az ember eleve magasban végzi a szerelést. Magam sem tudom, hogy egyedül hogy sikerült csuklófájdalom nélkül abszolválni, hiszen nincs kialakítva a talppontban támasztó felület, mint mondjuk a GPE-nek. Az antenna elemeinek összeillesztési módján is van még mit fejlődni Sirioéknál, hiszen az önmetsző csavart nem akarják módosítani szorítóbilincsre. Ez talán jó is - rossz is, tekintve, hogy a jól befúrt csavarok masszívan tartják az elemeket, de ezzel a kitelepülős felhasználást el is felejthetjük. A ki és becsavarozgatás meggyengíti és kitágítja a furatokat, ettől pedig elveszti az antennánk a biztos tartását. Ezen kötéseknek az idő is ellenségük. A tartós szélterhelés évek munkájával szintén eldeformálja a furatokat és a tagok elmozgósodhatnak, ami rövid időn belüli görbülésüket eredményezi. Itt most adnék is egy piros pontot a penetrátor tervezőmérnökeinek a szorítóbilincs alkalmazásáért - mert mint tudjuk - azt pofon egyszerűen cserélhetjük egy újra, és szükség esetén után húzhatjuk.

A méretezés pofon egyszerű volt. A mellékelt tervdokumentációban a már említett optimális paraméterek alkalmazásával egyszerűen állítható a szerkezet a 27.550 Mhz-s frekvenciára. Első adáspróbára tökéletes S.W.R! Ne feledjük, hogy a környezeti viszonyok befolyásolhatják az antenna kisugárzási tulajdonságait. Igyekezzünk minél magasabb helyre tenni, szemelőt tartva a környezeti és terep akadályokat.

 

A felszerelés óta pedig már alkalom is volt kipróbálni vizes pályán a szerkezetet, ami talán nem meglepő módon tökéletesen teljesített szakadó esőben. Persze, ha villámokkal tarkított időnk van, ne legyünk rest kicsavarni az antennát a rádióból, mert bár minden forintját megéri a Tornado, de szükségtelenül ne vezessük be a villámot a lakótérbe. Ez is Kamikaze antenna - azaz a villámcsapás sújtó és hőenergiájának javát önmaga feláldozásával csillapítja, az elektromos és elektromágneses hatásai ellen nem véd!