2010. március 8-án egy új helyet próbáltam ki, szerencsére sikerrel. Az Esztergomtól keletre magasodó Vaskapu-hegy már régóta vonzott a maga 404 méteres magasságával, kilátásának szépségével, valamint a kínálkozó drive-in lehetőségekkel. Mindössze 1.5 órám volt rádiózni.
Miután jól meghirdettem a honlapon és az események között a szinte spontán kitelepet felvágtattam Micike útmutatása alapján a Vaskapu útja közepére, ám az rossz tipp volt a GPS-nek, mert a hegyre a Panoráma út visz fel. Az pedig nincs benne a navigációs szoftver memóriájában. Szerencsére egy arra járó idős úr elmondta, hogy merre van a felvezető út és akkor már gyorsan felértem a turistaházhoz.
A hűvös tavaszi alkonyatban gyorsan megtaláltam a helyem, dobtam az ágra a légmagos tekercses antennát, és villámgyorsan jöttek a szebbnél szebb DX-ek 2.5 Wattal is. Alap, Győr, Veszprém, Őrhalom Bakonyszentkirály visszajött a hívásomra, sajnos messzebbre nem hallottam és engem se hallottak. Érdekes volt a kapcsolat Rolanddal, akihez antennairány módosítottam a dipóllal. Az addig a Nap irányába lekötött dipól felet a kocsihoz rögzítettem, kicsit ki is emelkedett a betáplálási pont és 109HA1220 máris megértett.
A videón már ez a sikeres rögzítés látszik, no meg egy kis helyszínbemutatás és lendületes próbálkozás 4AT016 hívójelű, elég gyengén de stabilan jövő argentin állomás felé. Tudom az élet túl rövid a QRP-hez, de soha ne legyetek kishitűek. Ha egyszer 1 wattal összejön a föld túloldala, az sokkal nagyobb élmény lesz, mint egy 30-40 logos transzatlantikus pileup.
Persze így is nagy élmény volt hallgatni Eduardo CQ-it és hogy sikerült neki egy francia, ha jól hallottam. Meg az is jópofa volt, hogy mobillal felmentem a HARC Skype szobába és próbáltam szedelni távoli HARC-osokkal, sajnos sikertelenül.